Ami a szakmai munkásságomat illeti, kezdem a munkahelyeim megnevezésével. Mint évfolyam első végeztem el a Kolozsvári Agráregyetemet 1949-ben. Akkor létesült ott a magyar tagozat. Államvizsgadolgozatomat géptanból írtam, megkérvényeztem a magyar nyelvű gépészeti tanszéken az asszisztensi állást. A professzor Lám Béla kitűnő szakember volt, egyébként író is, a Körön kívül című nagysikerű könyv szerzője. Ő valamikor Csinszkának, Ady későbbi feleségének volt a völegénye. Mivel addig mezőgazdasági géptannal nem foglalkozott, megkért, hogy írjam meg az idevágó kurzust. Megtettem. Mire elkészültem vele, értesítettek Bukarestből, hogy osztályidegen származásom miatt nem taníthatok főiskolán. Így kerültem Bihardiószegre, az akkor létesített magyar nyelvű szőlészeti szakiskolába egy ugyancsak földbirtokos csemete évfolyam társammal együtt. A szakiskolákban, tanerő hiány miatt megtűrték az osztályidegeneket is. Két alaptantárgy közül választahattunk: szőlészetet vagy borászatot. Mindketten a szőlészetet tanítottuk volna szívesebben, ez könnyebbenk tünt. Érmefeldobással döntöttük el, hogy kinek mi jut. Társam volt a szerencsésebb, nekem a borászat jutott. Sosem bántam meg. Igaz ,hogy rengeteg vegytant, mikrobiológiát és technológiát kellett tanulnom, de annyi alkotási lehetőséget, sikerélményt, mint a borászat egyik kertészeti ágazat sem nyújt.
Diószegen borászati laboratóriumat létesítettem, és borstabilizásási kisérleteket végeztem, pl. a ritkán használt ferrociánkális kékderítéssel. Munkámra felfigyelt a minisztérium ellenőre és ennek eredményeként 1953 őszén áthelyeztek a híres Csombordi Kertészeti Középiskolába. Velem jött kolozsvári származású feleségem is, aki mint említettem egy évig tanitott magyar nyelvet és irodalmat, majd könyvelőként dolgozott az iskolánál
Csombordon 1986-ig dolgoztam, ez volt életem leggyümölcsözőbb korszaka.. A csombordi borászatot új alapokra fektettem. A hagyományos, a korszerű ízléstől idegen túlérlelt borok helyett gyúmölcszamatú, reduktív vagy féloxidatív érlelésú borokat készítettünk. Számos regionális, országos és nemzetközi versenyeken nyertünk érmeket. Csupán a külfoldi nemzetközi borversenyeken 5 arany és 17 ezüst érmet nyertünk, ezeken kívül a Nemzetközi Borászati Hivatal Budapesten 1972-ben rendezett versenyén a Plébános borral nagyaranyérmet szereztünk.
A termelésben újításokat vezettünk be,így a bakhátnélküli paraffinos oltványtermesztést.
Időközben bekerültem a nemzeti borbíráló bizottságba. Ez a bizottság választotta ki az ország többszáz legjobb bora közül azt a kb. negyvenötöt, melyek Romániát a küldöldi borversenyeken képviselték. Tagjai a három kutató intézet, az állami borvállalat, az állami gazdaságok egy-egy csúcsborásza és a tanügy egy jeles képviselője voltak. Utóbbi a Bukaresti Kertészeti Egyetem híres professora D. Bernaz volt, akit a diákok csak „maresalul” néven emlegettek. Sokszor ő is így nevezte magát. Miután korára hivatkozva a maresal lemondott a nemzeti borbiráló bizottsági tagságáról- A minisztériumban tanakodni kezdtek ki legyen a tanúgyből az utodja. Valakinek eszébe jutott, hogy van Csombordon egy fiatal borász, aki boraival már számos aranyérmet szerzett. Így kerültem a borászat „szent szörnyetegei” közé. Amit ott tapasztaltam az felért két egyetemmel. Rájöttem, hogy a fehérborokat egészen jól bírálom el, de a vörösborokat nem. Ezért lementem Valea Calugareascara, az ottani Szőlászeti És Borászati Kutató Intézetbe, melynek igazgatója László Gyula volt. Ott a bortékában két nap alatt kiművelődtem a vörösbörökból. Egyébként László Gyulával és a csombordi igazgatómmal, Mezei Sándorral kiadtunk 1963-ban egy négyszáz oldalt meghaladó magyar nyelvű Borászat-ot, mely akkor a magyar nyelvterület legkorszerűbb borászati szakkönyve volt. Később László Gyula Dél-Afrikába költözött, ahol mint egy nagyvállalat egyik vezetője a legjobb ottani borásznak számított.
A csombordi „aranycsapat” szakemberei 1957-ben egy több mint háromszáz oldalas, gazdagon illusztrált Szőlőtermesztés-t is kiadtak, melynek társszerzője voltam. A fentieken kívül még hét szakkönyvnek, illetve borászati esszéket tartalmazó kötetnek voltam társszerzője, illetve egyedüli szerzője. Ezek közül kiemelkedik a Jó boroknak szép hazája, Erdély című nagymonográfia, melyen harminc éven át dolgoztam, minden erdélyi borvidéket bejártam, adatokat gyűjtöttem és amelyet a magyarországi Mezőgazda Kiadó jelentetett meg. Ezzel a könyvel 2003-ban a mezőgazdasági irodalomban „ az év szerzője” címmel tüntettek ki. Mivel munkám számos történelmi és néprajzi adatot is közöl a Magyar Nemzet szerint ez a könyv minden magyar értelmiségi család könyvtárában ott kellene, hogy legyen.
Említettem, hogy vörösbor kedvelő lettem. Célul tűztem ki, hogy megteremtsem Erdély vörösbor fajtáját, mivel itt az ismert világfajták nem adtak megfelelő minőséget. 1957-ben kezdtem meg az ivaros keresztezéseket. Ezekből született meg az államilag minősített Alkony (Amurg) és a színanyagban végtelenül gazdag, gyümölcsízű Herkules. Mellesleg így keletkezett a fehérbogyójú Nauszikaa is, mely bodzavirág illatával a legjobb muskotályokat is felülmúlja. A Magyar Bor Akadémia egyik vezetője szerint, ha csak a Herkulest és a Nauszikaat hoztam volna létre, már akkor sem éltem hiába.
Nem sorolom fel az összes kisérleteimet és tanulmányimat, mert untatnák az olvasót. De még megemlítem, hogy doktori disszertációmat a Xeres (Sherry) bor hazai előállításából írtam, melyet én dolgoztam ki. Ez az élesztőhártya alatt érlelt szeszes bor Spanyolország egyik híressége. Ott viszont magától, spontán módon alakul ki, mig nálunk különleges technológiát igényel. Az általam nagyüzemben is készített bort államilag minősítették. Nemcsak Csombordon tanítottam, de különböző egyetemeken is. Különös elégtétel volt számomra, hogy ott ahol 1949-ben nem kaptam állást, 1981-ben a Kolozsvári Agráregyetem Kertészeti Tagozatán én raktam le a borászati tanszék és laboratórium alapjait.mint előadótanár. Pedig nem voltam párttag. A Budapesti Corvinus Egyetem nyárádszeredai kihelyezett tagozatán 1995 és 2005 között voltam konzulens tanár, a Sapientia MTE marosvásárhelyi kertészeti tagozatán 2005 és 2007 között, mint óraadó előadó tanár tanítottam borászatot. A nyárádszeredai és marosvásárhelyi évek, a hallgatókkal létesített gyümölcsöző kapcsolatok legszebb emlékeim közé tartoznak.
Ami az irodalmi tevékenységemet illeti, annak gyökerei diószegi éveimben kereshetők. Itt ugyanis igen tehetséges műkedvelő együttes működött, több közönségsikernek örvendő előadást rendeztem és szerepeltem is ezekben. Amikor Csombordra kerültem a műkedvelés lehetősége megszünt, illetve a közlekedés akkori nehézségei miatt, csak egy darabot tudtunk Enyeden színre vinni. Hiányzott a színpad, vagy az irodalom általi önkifejezés lehetősége. Történt, hogy egy március eleji napon, amikor feleségem éppen Kolozsvéron volt a szüleinél, az olvadó hótól megszólalt a csatorna. Ennek zenéje iratta le velem az első verssort. Este, mikor megjött a feleségem, megmutattam neki. Nem is olyan rossz – mondta. A későbbiekben is ő volt elsőszámú kritikusom. Ezt követően az Utunk szerkesztősége író-olvasó találkozót rendezett Csombordon. Ennek végén arra kérték elsősorban a diákokat, hogy irodalmi próbálkozásaikat küldjék be a lapnak. Én két versemet küldtem el. Jelképesnek tartom a tényt, hogy a mácius 15-i számban, Petőfi Sándor szobrának fényképével az első oldalon, a „Fiatalok” rovatban megjelent az egyik versem. Legközelebbi kolozsvári utam alkalmával elmentem az Utunk szerkesztőségébe. Kiss Jenő – őt tartom egyik irodalmi keresztapámnak – a versrovat szerkesztője azt mondta, hogy lát írásaimban oroszlánkörmöket, de ne keverjem össze a jambusokat a trocheusokkal. Erre itthon átrágtam magam Riedl Poétikáján, mert minden művészetnek megvan a mesterségbeli része.
De az Utunk-nál sokáig nem jelent meg új versem.Erre az Igat Szó rovatvezetőjéhez Szemlér Fernchez forduldultam Ő lett második irodalmi keresztapám. Meglátása szerint a hasonlatok túlzsúfolták a verseimet. Igaza volt. A későbbiekben jelentek meg verseim az Utunk-ban, és az Igaz Szó-ban is. Ezeket az elemzők szerint a képgazdagság jellemezte, ami nem csoda, mert lakóhelyemen elsősorban a természeti szépségek ihlettek meg. Az első Förrásnemzedékhez tartoztam..
Mindent összegezve költői munkásságom két gyermek-verseket tartalmazó és további négy verses kötetben látott napvilágot.
Irodalmi tevékenységemhez a versíráson kívül a drámaírás tartozik.
Hogy is kezdődött ? Komzsik István, aki rövíd ideig színinövendék volt, a közeli Magyarbecére került tanárnak. Meglátogatott és javasolta, hogy írjunk egy darabot. Így született meg a kollektív gazdaságot szatírizáló A fül című vigjáték. . A marosvásárhelyi színház, Hunyadi András kitűnő rendezésében, több mint százötvenszer játszotta. Amikor Kemény Jánost Szegeden élő lánya meglátogatta és színházba kívánt menni, Kemény A fül előadására vitte el. A Patkánysíp-ot a temesvári magyar színház húszéves jubileumán, az Özvegy és lánya dramatizált változatát a kolozsvári állami magyar színház, az Édes méreg című vigjátékot Seprődi Kiss Attila rendezésében a sepsiszentgyörgyi színház mutatta be. De nincs Erdélyben magyar színház, ahol bemutatóm, vagy ősbemutatom ne lett volna. Az Önarckép lilában című dráma két főszerepét Nagyváradon Varga Vilmos és Kis Törek Ildikó játszotta. Ezt a darabot Front atmosferic címmel, Gelu Pateanu fordításában a bukaresti Giulesti színház a belvárosi Majestic teremben adta elő..
Rádiójátékot is írtam. A bohoc és a halál címűt a kolozsvári rádió közvetítette.
A Patkánysíp, az Özvegy és lánya és az Édes méreg kötetben az Erdélyi Gondolat Könyvkiadónál jelent meg.
Az utóbbi három évben írtam még egy rádiójátékot A boldogságos Szűz-et, melyet az Erdélyi toll közölt nemrég, továbbá az Ilonavár zenés mesejátékot, a Fráter György életét bemutató Üllő és kalapács között című drámát, valamint a Borünnep Thébában című verses vígjátékot. Utóbbi három nem jelent meg nyomtatásban és még nem került színre.
Volt elismerésben is részem. Elnyertem az éltanár címet, majd az érdemes tanári fokozatot, mint publicista a Magyar Újságírók Országos Szövetségétől az „Aranytoll” kitüntetést, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Kulturális Szövetség életmű díját, de ami különös örömet szerzett az a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje elnyerése volt 2009-ben.