FB TW IG

#thelma_winery

Image Alt

In memoriam dr. Csávossy György

Az erdélyi borászat egyik legkiválóbb szakértője, romániai magyar költő, színműíró, mezőgazdasági szakíró: Dr. Csávossy György

Kapcsolat és történet

Pincészetünk mentora, a mindenkori Gyuri bácsi

Öreg tőkék, elvadult ültetvény, sok remény, kis eredmény

2008 nyara. Egyik csütörtöki napon rövid látogatást tettem Nagyenyeden, nagymamámnál. Tudtam, hogy vár, mint mindig, tiszta szívvel és szeretettel, és valahol, ott, lelkem mélyén, úgy döntöttem, hogy nem fogok rohanni tovább, hanem ezúttal picivel többet maradok. Eddig semmi különleges, mivel ezt az utat több alkalommal is megtettem. Most valami azt mondta, hogy ez a nap valami különlegest hoz az életembe, az életünkbe, igaz, akkor nem gondoltam, hogy mérsékelt változást is.

Nagyszüleim kis otthonába szokás volt, hogy minden csütörtökön ‒ a piaci vásár napján ‒ összeült a sok régi barát, az ebéd előtti kávés-teás csevegésre. Tudtam, hogy a ház tele lesz, és azt is tudtam, hogy Magdi néni (nagymamám unokatestvére) és Gyuri bácsi (Dr. Csávossy György) is ott lesz ezen a hagyományos kávés délelőttön.

Beléptem a házba, nagymamám borult fel az örömtől, hogy lát ‒ pedig néhány nappal azelőtt voltam nála, igaz, csak futtában ‒, köszöntem mindenkinek, és ekkor Gyuri bácsi, akivel addig is sokszor találkoztam és beszélgettem erről-arról, de sosem borokról vagy borászatról, felkiáltott:

‒ Né, megjött a család jövő borásza.

Életpálya Gyuri
bácsi szavaival

ELSŐ RÉSZ

Temesváron  születtem,  a Bega partján, Bánát székhelyén, a parkok városában, 1925-ben, az ikrek havában. Gyermekkoromat Csávoson töltöttem, az ősi, hatalmas parkban, de nem a nagyszüleim által lakott kastélyban, hanem az anyai nagyapám  építette villában. Természetesen sokat tartózkodtam a közeli kastélyban, ismerkedtem a múlttal, sok időt töltöttem a könyvtárteremben és az ott nyert szellemi táplálék szolgálta kezdetben belső fejlődésemet.

Az elemit Csávoson végeztem a német iskolában, magyarul már öt éves koromban írtam-olvastam. Csávos 70 %-a német ajkú volt, iskolapajtásaimmal rabló-pandurt játszottunk a park rengetegében. Rendszeresen jártam  hétköznap is ministrálni az ükapám által építtetett templomba, később a temlomkórusában énekeltem, majd gimnazista koromban vezényeltem is az itteni énekkart. Hárman voltunk testvérek, Xénia nővérem, Béla öcsém és én.

1936-ban a temesvéri piarista liceumba  irattak be szűleim és az első évet kivéve hét éven át a konviktus lakója voltam. A piarista nevelés egy életre szólóan meghatározta szellemiségemet, istenhitet adott a későbbi nehéz időkre, magas szintű műveltséggel látott el, becsületességre és szorgalomra szoktatott.

MÁSODIK RÉSZ

Ami a szakmai munkásságomat illeti, kezdem a munkahelyeim megnevezésével. Mint évfolyam első végeztem el a Kolozsvári Agráregyetemet 1949-ben. Akkor létesült ott a magyar tagozat. Államvizsgadolgozatomat géptanból írtam, megkérvényeztem a magyar nyelvű gépészeti tanszéken az asszisztensi állást. A professzor Lám Béla  kitűnő szakember volt, egyébként író is, a Körön kívül című  nagysikerű könyv szerzője. Ő valamikor Csinszkának, Ady későbbi feleségének volt a völegénye. Mivel addig mezőgazdasági géptannal nem foglalkozott, megkért, hogy írjam meg az idevágó kurzust. Megtettem. Mire elkészültem vele, értesítettek Bukarestből, hogy osztályidegen származásom miatt nem taníthatok főiskolán. Így kerültem Bihardiószegre, az akkor létesített magyar nyelvű szőlészeti szakiskolába egy ugyancsak földbirtokos csemete évfolyam társammal együtt. A szakiskolákban, tanerő hiány miatt megtűrték az osztályidegeneket is. Két alaptantárgy közül választahattunk: szőlészetet vagy borászatot. Mindketten a szőlészetet tanítottuk volna szívesebben, ez könnyebbenk tünt. Érmefeldobással döntöttük el, hogy kinek mi jut. Társam volt a szerencsésebb, nekem a borászat jutott. Sosem bántam meg. Igaz ,hogy rengeteg vegytant, mikrobiológiát és technológiát kellett tanulnom, de annyi alkotási lehetőséget, sikerélményt, mint a borászat egyik kertészeti ágazat sem nyújt.