A NAGYENYEDI KÖRZET
„Nagyenyed az Enyedi patak mentén, az Őrhegy lábainál fekszik, Tordától 36, Gyulafehérvártól 30 km-re. Enyed volt a tréfás-komoly szóhagyomány szerint a »világ közepe«, hiszen európai hírű kollégiumában tanult 1662-től az erdélyi élet számtalan kiválósága Kőrösi Csoma Sándortól Sütő Andrásig. Az ősidők óta lakott települést a római korban Brucla, a középkorban Enud, illetve Aegidus (Szt. Egyed) néven említették. A magyar települést a szászok fejlesztették várossá. Erre, szőlőtermesztési vonatkozásban, a szász eredetű dűlőnevek utalnak, amelyeket Berde Mária így értelmez: »A Grintyen, Frankút, Gerepen, Herzsa, Herlos szőlőskertek nevében még a laikus nyelvelem is felfedezi a Gründchen, Fraengut, Gräben, Heerschau, Herrlos megfelelőket.« Szabó T. Attila rámutat ezek mellett a magyar jelenlétre is, mivel a Békamál, Farkaspatak, Batizné vápája és Sompatak helynév a 17. századnál később nem keletkezhetett.
… A vártemplomban tartottak az erdélyi rendek országgyűlést 1544-ben, 1551-ben és 1560-ban, és itt kellett megalázkodnia és Mentség című munkáját visszavonnia Misztótfalusi Kis Miklósnak, Erdély világhírű betűmetsző nyomdászának. Enyeden volt 1784-ig az erdélyi református püspökség székhelye.
A várost többször feldúlták, egykor a tatárok, majd 1704 virágvasárnapján a labancok, 1849 januárjában pedig Axente Sever móc serege. A város a kommunista éra alatt 1968-ig rajoni székhely, 1993-tól megyei jogú város.
Nagyenyed szőlőművelése mindig számottevő volt. Szőlőinek területe 1870-ben 220 k. hold, az ültetvények főleg polgárok tulajdonában voltak. A szüret hagyományosan Gál napja (október 16.) után kezdődött, és a feljegyzések szerint 1866-ban sok száraz és töppedt aszúból készítettek bort.
1881-ben létesült a Nagyenyedi Vincellérképezde, amely a szőlészet és borászat korszerűsítésében és a filoxéravész utáni újratelepítés irányításában nagy szerepet játszott. Szőlőtelepe az Őrhegy lábánál terült el, amelyen szerpentinutak és vízvezető árkok, illetve keresztbarázdák gátolták meg a talaj lemosását.
A Bethlen Kollégium főleg Miriszlón rendelkezett nagykiterjedésű szőlőteleppel, amelyen a 19. század derekán Fosztó Ferenc jószágigazgató értékes fajtagyűjteményt létesített. 1902-ben jött létre az Ambrosi-Fischer telep, amely gyümölcsfa- és szőlőoltványokat készített.
A második világháború után az állami gazdaság nagyüzemi gazdálkodást vezetett be, az ÁG összes szőlőterülete 126 ha-t tett ki. A szőlődűlők nagysága és ezek fajtaszerkezete a következő: Farkaspatak (18 ha): Sauvignon (9 ha), Chasselas (5 ha), Királyleányka (4 ha); Herzsa (32 ha): Királyleányka és kevés csemegefajta; Gereben (30 ha): Királyleányka, Járdovány, Fehér leányka, Olaszrizling, Tramini, Fekete leányka, Cabernet Sauvignon; Nagyrétes (10 ha): vegyes telepítés (Fehér leányka, Tramini, Olaszrizling); Kisrétes (5 ha): Zalagyöngye (kb. 3,5 ha) és vegyes telepítés (Járdovány, Ottonel muskotály, Chasselas, Hamburgi muskotály); Grintyen (7 ha): Olaszrizling; Megfigyelő és Lőtér (20 ha): Királyleányka, Tramini, Járdovány, Fehér leányka, Ottonel muskotály; Hosszú felett (4 ha): Királyleányka. A fentiek mellett az ÁG még két dűlőjét kell említenünk: a Rétes szomszédságában lévő Bektor-Török nevűt (kb. 8 ha) Olaszrizlinggel és a déli fekvésű Kerekes dűlőt (6 ha), amelynek fajtái közül a Királyleányka és a Furmint van többségben.
Az állami gazdaságon kívül korszerű telepítése volt még Nagyenyeden 1985-től kezdődően a Csombordi Állami és Szövetkezeti Társulásnak a Park, Őrhegy és Mocsaras dűlőkben, ahol huzalos támaszon Királyleánykát, Olaszrizlinget, Szürkebarátot, Traminit és Ottonel muskotályt műveltek. Az egykor 80 ha-t kitevő ültetvény ma jobbára kipusztult, csupán a Park felett művelnek még kb. 8 ha-t és a többi részen 6-7 ha-t a birtokrészükhöz jutott régi tulajdonosok.
Az állami gazdaságnak korszerű pincészete volt, hasonlóképpen a Nagyenyedi Borvállalatnak. A borok minőségét a számos nemzetközi versenyen nyert díjak minősítik, ezeket az Erdélyi-Hegyalja történelmi múltja fejezetben ismertettük.
CSOMBORD az erdélyi szőlőhegyek koronagyémántja. Azzá teszi a Maros éghajlat-szelídítő közelsége, a szőlőhegy kiváló déli fekvése, amelynek nyomán minden szőlőkaró akár napóra pálcájának is beválna. Csombordtól délre magasodik az Érchegység kéklő szélfogója, a Székelykőtől a Kecskekőig, amely védően óvja a hosszan melengető, szőke, kékszemű őszök békéjét, a szőlőérés mézelő folyamatát. A helység neve valószínűleg szláv eredetű és a magyarban csombornak mondott növény elnevezéséből származik. A legújabb ásatások szerint az is tény, hogy a 9. században szláv földművelők éltek Csombordon. Az első levéltári adatok a 14. századból valók, amikor az Obus család leszármazottjai csombordi és gombási birtokukat az erdélyi püspökségnek adományozzák. A 18. században Csombord gróf Kemény László gubernátor, majd fiának, Farkasnak a birtoka. 1922-ben a Bethlen Kollégium Kemény Árpádtól vásárolta meg, hogy 1948-ban államosítsák. Ekkor a Csombordi Szőlészeti Szakiskola birtokába ment át. Csombordot a szőlőoltvány-termelés és borai tették híressé. Az 1867-es párizsi világkiállításon báró Kemény István Rajnai rizling bora III. Napóleon aranyérmét nyerte el. Az EGE nagyenyedi vándorgyűlésének jegyzőkönyve 11 szerint Kemény Istvánné csombordi szőlője 40 k. hold. Az akkor rendezett kiállításon az 1876-os Traminit a legnagyobb díjjal: állami ezüstéremmel tüntették ki. 1872-ben Fekete Pál jelentése 64 kat. hold szőlőről ad hírt, ugyanakkor Enyedszentkirályon, Csombord közvetlen szomszédságában 18 kat. hold szőlő van. Szentkirály egyébként ekkor Bánffy birtok volt. A csombordi szőlők ma két különálló szőlőhegyen találhatók, a csombordin és a szentkirályin. E két hegyet a Lapádi patak választja el, amely Csombord közepén ömlik a Marosba.
A csombordi hegy három birtokrésze nyugatról kelet felé az Ugarok, a Kemény-hegy és a falusi szőlők. Az Ugarok telepítését az állami és szövetkezeti társulás végezte.
A Kemény-hegyen 1960-ban, amíg az a szőlészeti iskola birtokát képezte, a szőlő összterülete 17,26 ha volt. A fajták, a falutól a hegy teteje felé a következő sorrendben következtek: Ottonel muskotály, Kis-plébános, Nagy-plébános, fajtagyűjtemény több mint 400 fajtából, Olasz- és Rajnai rizling, Sárga muskotály, Sauvignon, Furmint, Neuburgi, Szürkebarát, Új-plébános (Furmint, Neuburgi, Muskotály) és Fehér leányka. 1965-től az ültetvényt korszerűsítették. Minden második sort kivágtak, és az erdélyi karikást felváltotta a középmagas, kétkarú kordon.
A SZENTKIRÁLYi hegyen, amelyen a szőlő összterülete körülbelül 100 ha, az iskola általi új telepítések 1961-ben kezdődtek. 1970 és 1975 között létesült a szentkirályi szőlő legnagyobb része. A Serban tábla alatti részbe Olaszrizling és Szürkebarát került, majd a Csombord felé kanyarodó út mentén, a Magyar-hegy felső részén Ottonel muskotályt, Szürkebarátot és Olaszrizlinget, az úton alul Ottonel muskotályt és Piros traminit telepítettek. A két Láb nevű táblán Királyleányka, Fehér leányka, Olaszrizling és Piros tramini került. A Pogyiró nevű táblán, a falu felett, Olaszrizling, az új fajtagyűjtemény, legfelül pedig a Csávossy keresztezéseiből létrejött új fajták.”
(Lásd Dr. Csávossy György, Erdélyi-Hegyalja, a borok hazája. Budapest: Kortárs Kiadó, 2016.)