FB TW IG

#thelma_winery

Volt egyszer egy iskola címet viselte az a jubileumi évkönyv, amelyet a nagyenyedi Bethlen Kollégium csombordi Téli Gazdasági Iskolája megalakulásának 60. évfordulójára adtak ki 20 évvel ezelőtt. Az évkönyv címét Király László és a csombordi tanárok, diákok találták ki, nagyon találóan, hiszen a csombordi iskola hőskorát, aranykorát, illetve fénykorát sajnos, annak elsorvasztása követte, mert a kommunista diktatúra fő korifeusai úgy átszervezték, hogy semmi sem maradt belőle, legalábbis ami a gyakorlati szőlészeti oktatást illeti. Az 1935. október 20-án alapított iskola az erdélyi mezőgazdasági oktatás egén üstökösként vonult végig, és ekként is tűnt el.

A csombordi iskola magyar nyelvű működésének időszakát (1935–1968) két fő részre lehet osztani: a hőskorra (1935–1948), amikor dr. Nagy Endre igazgató és Veress István aligazgató a semmiből új iskolát teremtett, és az aranykorra (1949–1965), amikor Mezei Sándor igazgató és Fülöp István aligazgató az aranycsapatnak is nevezhető tanári karral felvirágoztatta azt.

A hőskör

Dr. Nagy Endre már ezt megelőzően intézményteremtő múlttal rendelkezett: az ő jóvoltából jött létre 1931-ben a székelykeresztúri gazdasági iskola, majd 1932-ben Radnóton, 1934-ben pedig Kézdivásárhelyen a római katolikus téli gazdasági iskola. A székelykeresztúri intézményt négy éven keresztül igazgatta, s bár többször is megfordult Enyeden, csak akkor döntött a váltásról, amikor 1935 májusában a Bethlen Kollégium elöljárósága megszavazta a csombordi iskola működési engedélyét. Dr. Nagy Endre ekkor lemondott a keresztúri unitárius gazdasági iskola vezetéséről.

1935-ben az enyedi kollégium megvásárolta báró Kemény Árpád csombordi birtokának töredékét. A 15 hektáros terület elsősorban a híres csombordi szőlőskertből, a kastélyból, a néhány régi, rossz állapotban levő gazdasági épületből és a Maros parton elterülő szép nagy parkból állt. A báró fenntartotta saját részére a kastély és a park használati jogát, így új épületet kellett felhúzni az iskolának. Az építkezés nehezen indult: 1935 júniusában a Bethlen Kollégium elöljárósága elfogadta Novotny Rudolf mérnök épületterveit, de komoly anyagi gondok miatt csak július végén láttak hozzá a munkálatokhoz. Valóságos rohammunkával alig két és fél hónap alatt felépült a T-alakú, 1088 négyzetméteres kétszintes épület, amely három ember – Elekes Viktor, a Bethlen Kollégium rektor professzora, dr. Szász Pál kollégiumi főgondnok és Bakó Károly építőmester – összehangolt munkáját dicséri. 1935 nyarán megkezdődött a tanárok toborzása, elsőként édesapám, Veress István kapott felkérést.

Veress István a Budapesti Kertészeti Tanintézetben tanult, majd egy tíz hónapos szakmai gyakorlaton vett részt Németországban. Ezek után kapott meghívást az Ambrosi–Fischer faiskolába, ahol hamarosan a díszfaiskola vezetője lett, és szép jövedelemmel rendelkezett. 1935 augusztusában felkereste őt dr. Szász Pál, Elekes Viktor és dr. Nagy Endre, a csombordi iskola frissen kinevezett igazgatója. A beszélgetés rövid volt, de célratörő. Nagy Endre ismertette jövetelük célját, vagyis hogy a csombordi iskola tanári karának összeállításánál számítanak rá, ugyanakkor felvázolta leendő munkakörét is. Szász Pál közbeszólt: „szükségünk van rád, és tudjuk, hogy te ezt megtisztelőnek és kötelességednek minősíted”. Így lett édesapám egyik napról a másikra csombordi tanár. Otthagyta jól fizetett állását, szépreményű, biztos jövőjét, és feleannyi juttatásért háromszor annyi munkát vállalt Csombordon.

Az iskolát 1935. október 20-án avatták fel ünnepélyesen. A hálaadó istentiszteleten Muzsnai László teológiai tanár imáját a következő szavakkal vezette be: „Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás a jó Istennek, hogy lehetőséget adott ezen iskola megvalósítására”. A megnyitó ünnepély Csombordon kezdődött és Nagyenyeden folytatódott. Jelen volt Elekes Viktor, dr. Szász Pál, Horváth Pál gondnok, Málnási Károly, az enyedi gimnázium igazgatója, Csapó Sándor, a tanítóképző igazgatója, valamint Nagy Béla, a csombordi református egyházközség lelkésze. Az ünnepi beszédeket dr. Makkai Sándor püspök, dr. Szász Pál főgondnok, egyben az Erdélyi Gazdasági Egyesület (EGE) elnöke és dr. Nagy Endre iskolaigazgató mondta. Az ünnepség másnap a szürettel folytatódott, amelyen a tanulók és a tanárok egyaránt részt vettek.

Fotó: A csombordi szőlészeti és gazdasági iskola főépülete

A téli gazdasági iskolák célja önálló kisgazdák nevelése volt. A tanuló csak abban az esetben iratkozhatott be, ha sikeresen elvégezte a hét elemit, majd abszolváló vizsgát tett. A beiratkozás feltétele volt ugyanakkor, hogy szülei 2–4 katasztrális hold szántófölddel vagy fél katasztrális hold szőlőssel rendelkezzenek. Később az iskola vezetősége eltekintett ettől a kitételtől, és kevesebb földterülettel rendelkező tanulókat is felvett. A jómódúak fizettek az ellátásért, a szegények ingyen tanulhattak. A felső korhatár 25 év volt. Az iskolában az elméleti szakoktatás keretében tanítottak kertészetet, szőlészetet, borászatot, talajtant, fitotechnikát, állategészségtant, valamint mezőgazdasági géptant is. Az anyanyelv, a román nyelv, a vallás, a természetrajz, a matematika, a történelem, a földrajz és a zene oktatása hozzájárult ahhoz, hogy a tanulók a szakmai ismeretek mellett bizonyos szintű általános műveltségre is szert tegyenek.

A csombordi iskola keresett volt a tanulók körében, hiszen az első három téli gazdasági iskolához mérten itt kiemelt óraszámban tanítottak szőlészetet és borászatot. A téli gazdasági iskolákban a tanítás október 15. és április 15. között zajlott, leszámítva a téli szünidőket. Április közepén volt az elméleti vizsga, de a gyakorlati oktatás továbbfolyt a következőképpen: a tanulók két alkalommal – május közepén és augusztus elején – 10–15 napot töltöttek az iskolában annak érdekében, hogy elsajátítsák az időszerű munkákat, mint például a szemzés, a szőlő és a gyümölcsfák zöld metszése vagy a szőlő és a faiskola gondozása. A tanulók az otthoni gazdaságban kamatoztatták mindazt, amit az iskolában megtanultak. Az intézmény szaktanárai meglátogatták az ifjakat otthonaikban is, ahol ugyancsak gyakorlati képzésben részesítették őket. „Ősszel a tanulók kötelező gyakorlati vizsgát tettek. Az iskolai év folyamán a tanulók a hét négy délutánján két órától ötig, gyakorlati munkán vettek részt, ahol a gazdasági munkákon kívül elsajátították a famegmunkálás egyszerűbb formáit” – írja Veress István A mezőgazdasági oktatás a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban című, a Művelődésben megjelent írásában.

Az iskola megindulásakor mindössze négyen voltak állandó tanárok: dr. Nagy Endre, ifj. Veress István, Horváth Zoltán és Balázs Zsigmond. Dr. Nagy Endre, az iskola ügyeinek állandó intézése mellett növénytermesztést, állattenyésztést és növényvédelmet, ifj. Veress István igazgatóhelyettes méhészetet, kertészetet és baromfitenyésztést, Horváth Zoltán pedig földrajzot, növénytant, állattant, románt és magyart tanított. Enyedről járt Csombordra az erdészetet tanító Horváth Viktor, valamint Benkő József és Szűcs Eleméri is. A gyulafehérvári Szegő Dénes állategészségtanból, Demeter József a kerekes mesterségből, a háború alatt pedig a pusztakamarási Szász Ferenc állattenyésztésből okította a fiatalokat.

Az elméleti ismeretek elsajátítása mellett különösen a gyakorlati képzésre fektettek hangsúlyt. A szőlő metszése, oltása, permetezése, az oltványok kezelése, a gyümölcsfák alvó szemzése, az egyes mezőgazdasági munkák szakszerű elvégzése, a háziállatok hozzáértő gondozása szerepelt a gyakorlati oktatásban, valamint hetente négy alkalommal a használandó szerszámok, gépek és felszerelések készítésével, illetve javításával foglalkoztak a tanulók közel három órán át. Induláskor az iskolának 35 hold szőlője és 20 hold szántója volt. Mindezek mellett már az első évben Veress István kezdeményezésére csemetekertet, gyümölcsfa- és szőlőoltvány-iskolát, bolgárkertészetet, zöldségeskertet, valamint gyógynövénytelepet létesítettek. Az állattenyésztés ugyancsak fontos helyet foglalt el az iskola gazdasági életében.

Így festett egy átlagos tanítási nap az iskolában: reggel hatkor ébresztő, majd a mosakodás után 15 perces torna volt az udvaron. Hét órától szilencium, nyolc órától tanórák. Délelőtt az elméleti tantárgyakat tanulták a nebulók, délután gyakorlatoztak. Este 6-kor újra szilencium volt, nyolckor vacsora, 9–10-ig ismét tanulás, majd villanyoltás.

Az első évben 30 diák tanult Csombordon, a következőben 74-re, majd 81-re emelkedett a számuk, az elméleti ismeretek mellett a gyakorlati képzésre is igen nagy hangsúlyt fektettek” – olvashatjuk Györfi Dénes levéltáros feljegyzéseiben. Az iskola internátusában a tanulók 96 százalékát szállásolták el, a többiek Csombordról vagy a környékről ingáztak.

A csombordi gazdasági iskola dr. Nagy Endre irányításával hamarosan hírnevet szerzett az erdélyi magyarság körében. A mindinkább fellendülő gazdaköröknek jól képzett vezetőket nevelt, fenntartotta kapcsolatát a testvérintézetekkel, tanulmányi kirándulásokat szervezett, sokoldalú képzéseknek adott otthon, és az 1948-as államosításig vallásos nevelést is biztosított Nagy Béla református lelkész révén, mindezeket Vita Zsigmond nagybátyám Dolgozz elszántan és lélekkel című írásából tudjuk meg.

A csombordi iskola tanárai és diákjai egy nagy családot alkottak. Erről dr. Csávossy György, az iskola neves szaktanára a következőket írja: „A csombordi iskola első igazgatója és az akkori tanári kar hagyományteremtő emberek voltak. Ők honosították meg ebben az iskolában az oktatás és a nevelés történetében kollégiumnak mondott formát és szellemet, a tanárok és diákok telepközösségét, az összetartozás és az egymásrautaltság, a szeretet, és a bizalom, termékenyítő légkörét.” Judit húgommal együtt beleszülettünk a csombordi iskola közösségébe, részt vettünk az iskola mindennapi életében, rendszeresen kijártunk a szőlőbe, a magunk módján segítettünk szüretelni. Számomra a csombordi iskola a gondtalan és boldog gyermekkort jelentette, amelyben meghatározó szerep jutott dr. Nagy Endrének. Ott laktunk az iskola udvarán, Endre bácsiék tőszomszédságában, naponta láttuk egymást, és gyakran beszélgettünk. Az 1946-os év újabb megpróbáltatásokat hozott mindnyájuk számára. Országszerte nagy volt a szárazság, az iskola búzájának egy részét szüleink felibe aratták, mi, gyermekek kötöttük a kévéket, így került kenyér a család asztalára, amit megosztottunk két székely fiúval, Janival és Nistorral. Őket Székelyföldről fogadtuk be egy évre a szárazság miatt, de rajtuk kívül sok csombordi család látott vendégül székely gyermeket. Így a négyosztályos kis iskola hétre bővült, hiszen a sok székely gyermek is velünk járt iskolába.

Az államosítás után

1948-ban az egyházi iskolát államosították. Dr. Nagy Endre helyébe ifjú Veress Istvánt nevezték ki igazgatónak. Édesapám mindössze egy évig állt az intézmény élén, mert 1949-ben meghívást kapott a kolozsvári Agrártudományi Intézetbe. Ekkor Mezei Sándor agrármérnök került az iskola élére, aki 1982-es nyugdíjazásáig vezette az intézményt. A csombordi szellemiséget Mezei Sándor igazgató és Fülöp István aligazgató vitték tovább, és az iskola tanáraival együtt a modern mezőgazdasági szak­oktatás alapjait fektették le. Mezeivel vette kezdetét az aranykorszak, amely 1968-ig tartott, amikor a magyar oktatást teljesen felszámolták. Ez a sikeres korszak az aranycsapat munkája folytán teljesedett ki, amelynek tagjai a következők voltak (zárójelben az iskolánál eltöltött szolgálati évek): dr. Csávossy György (1953–1987), Csorba István (1956–1987), Bartók Árpád (1951–1982), Antal László (1958–1969), Szász József (1949–1958), Horváth Ödön (1954–1960) tanárok, valamint Sallai József és Fehér János technikusok. Vannak, akik szerint Veress István is az aranycsapatba tartozott, holott édesapám ekkor már Kolozsváron tanított. Igaz, hogy kutatásait Csombordon folytatta, nyaranta pedig tanácsaival segítette az iskolát, önéletrajzi írásában pedig csombordinak vallotta magát. Vannak, akik Tellár Ágnest (1970–1984), Kováts Gábort (1971–1975) is az aranycsapathoz sorolják, de jelen írás csak arról az időszakról szól, ameddig magyarul folyt az oktatás.

Fotó:Csávossy György (1925–2015) volt az erdélyi borászat egyik legkiválóbb szakértője

Az államosítást követő első időszaknak előnyei is voltak, a későbbiekben viszont átalakították az iskolát, majd megkezdődött a magyar oktatás elsorvasztása és felszámolása. Az iskolában a magas fokú szakképzést az 1949–1968-as időszakban Csávossy György, Csorba István és Bartók Árpád végezte, akik később nyugdíjazásukig román nyelven is tanítottak az iskolában.

Mezei Sándor 1946 márciusában került Csombordra, közel három és fél évtizeden keresztül volt az iskola igazgatója. Ebből Csombord – neki köszönhetően – jó két évtizeden át élhette virágkorát, miközben máshol már javában folyt a magyar oktatás elsorvasztása. Mezei borászatot tanított, de legfőbb érdeme a tangazdaság folyamatos fejlesztése, a szőlőterület növelése és az iskola anyagi alapjainak a gyarapítása. Az ő érdeme az 1935-ben épült iskola kibővítése, a sportcsarnok, az audiovizuális és borászati laboratórium, a gépkocsiszín, valamint két iskola- és egy internátusi épület létrehozása is. „Nagyon-nagyon sok magyar gyermek, aki nem tudott máshová menni, itt talált menedéket. Mi származásukat eltussoltuk, hamis iratokat szereztünk, és lehetővé tettük nekik a továbbtanulást” ­– válaszolta Mezei Sándor Cseke Péternek ama kérdésére, hogy miben látja a csombordi iskola jelentőségét. Fülöp István 1946 márciusában került Csombordra, és 33 éven keresztül az iskola aligazgatója volt. Első évben az elemiben, második évben már a gazdasági iskolában tanított vallást, magyar nyelvet és irodalmat, matematikát, történelmet és éneket. Hadd tegyem hozzá, hogy engem is tanított az első osztályban.

Borsos Sándor, végzés után a halmihegyi szőlészeti farm vezetője, az iskola egykori diákja, így jellemzi az aranycsapatot: „Mezei a biztonság és a nyugalom; Fülöp a szigor, a fegyelem, de szívében béke; Bartók a fizikában is a női szépséget látta, és örökké gondterhelt volt; Csávossy a borászat szerelmese, a nyugalom, a kedély jelképe, egy igazi szürkebarát; Csorba a szakmai tudat örökös rabja; Sallai József technikus és gazdaságvezető, a tank, aki soha el nem fáradt; Fehér János, Köble, Lukács István a szakmai tudás megszállottai; Dajbukát Jenő még arra is gondolt, hogy ennek a nagy családnak legyen, mit ennie. Csombordon tanultam meg élni, dolgozni és tanulni, szeretni azokat, akik mellettem álltak. Ez volt második családom, jól éltem, mert ők segítettek. Hát ilyen emberi értékek alkották az aranycsapatot, de az, hogy ez a csapat olyan sokáig együtt maradhatott, az Mezeinek tulajdonítható, hogy Csombord fenn tudott maradni, ameddig fennmaradt, úgyszintén” – írta Csávossy György.

Voltak még Csombordnak lelkes, jó szaktanárai: Horváth Ödön, Szász József, Széles Kálmán, akik számára a település életük egy-egy állomását jelentette.

A csombordi iskolában végzett sikeres munkára a volt tanítványok közül Sike Zoltán így emlékszik: „Először is a munka szeretetére neveltek úgy, hogy érettünk és velünk együtt dolgoztak a tanárok. Csávossy tanította ugyan a borászatot, de olyan tanárunk nem volt, aki – függetlenül, hogy milyen tantárgyat adott elő (még a reálszakos tanárok is, gondolok itt Bartók Árpádra) – ne értett volna a szőlőtermesztéshez és a borkészítéshez is. És ez a szemlélet ránk is átsugárzott: a szőlészet és a borászat volt az alapszakmánk, de búzát, kukoricát, zöldséget is termesztettünk, fejősteheneket, sertéseket, baromfikat tartottunk. Az a százötven diák, aki a tangazdaságban ismerkedett meg a szőlőműveléssel és a pincegazdasággal, azt ette, amit keze munkájával megteremtett.”

Átalakulás

Az államosítás után a csombordi iskola számtalan változáson esett át. 1948 augusztusában hároméves szőlészeti és borászati szakiskolát hoztak létre, 1955-ben pedig iskolaközpontot alakítottak ki a faluban. Hároméves szakiskolában és mesterképzőben zajlott az oktatás; a szakiskola elvégzése után pedig egy hároméves mezőgazdasági gyakorlat következett valamelyik vállalatnál. A mesterképzőbe a felvétel a termelőegység vezetőjének javaslatára történt, az adott vállalat fizette a tanulók képzését, szerződést írt alá, hogy végzés után visszatérnek, és legalább öt éven keresztül ott fognak dolgozni.

1962 őszén beindult a négyéves kertészeti technikum. Ennek keretében elméleti és gyakorlati oktatás folyt az iskolában, a negyedik évben termelési gyakorlatot folytattak a tanulók egy-egy mezőgazdasági vállalatnál. A bővülő oktatásnak a meglevő infrastruktúra már nem tudott eleget tenni, ezért 1963-ban új épületet húztak fel. Az iskola részben megőrizte a szőlészeti és a borászati jellegét, de zöldség-, gyümölcs- és virágkertészetet is oktattak. Ekkor már párhuzamos osztályokban magyar és román nyelven folyt a tanítás, illetve román nyelvű állategészségügyi osztályt is indítottak.

1966-ban a csombordi iskolát újra átszervezték, az oktatás nyelve pedig a román lett. Beindult a szaklíceumi oktatás – de kertészeti jellegét megőrizte –, ugyanakkor létrehoztak egy mezőgazdasági könyvelői osztályt is. Közben fokozatosan leépült, majd a mesterképzőben – ennek megszűnésekor, vagyis az 1961/62-es tanév végén szakadt vége a magyar tannyelvű oktatásnak.

A technikumban 1964-be beiratkozók még négy éven át magyarul tanultak, de 1968 után már csak román nyelven tanítottak a hajdan híres csombordi iskolában. Bár Mezei Sándor továbbra is igazgatója, Fülöp István pedig aligazgatója maradt az iskolának, a magyar nemzetiségű tanárok nyugdíjba vonulásukig már csak román nyelven oktathattak.

A mezőgazdasági szaklíceum 1984-ben felvette a jeles tudós és szakember Alexandru Borza nevét, aki a kolozsvári egyetem tanára, illetve a botanikus kert igazgatója volt. Sokan tanácstalanul álltak a névadás előtt, hiszen nem értették, hogy Borzának mi köze van a csombordi iskolához, ha csak annyi nem, hogy Fehér megyében, Gyulafehérváron született.

Csávossy György szerint „a kertészek, a szőlőművelők, a borászok igen magasan képzett szakemberek”. Ezt a magas fokú szakképzést valósította meg a csombordi iskola 1935 és 1949 között, majd teljesítette ki az 1949–1968-as időszakban. A nagyenyedi Bethlen Kollégium csombordi Téli Gazdasági és Szőlészeti Iskolája tulajdonképpen mintaintézmény volt. Itt olyan mezőgazdasági szakembereket képeztek, akik mindenhol megállták a helyüket, sokan közülük vezető beosztásba kerültek. Mezei Sándor, Csávossy György és Bartók Árpád nyugdíjba vonulásával viszont az iskola szőlészeti-borászati jellege és a gyakorlati oktatás is megszűnt. Ezután már csak úgy emlegették, hogy volt egyszer egy iskola.

Érdekességként hadd jegyezzem meg, hogy a román iskolában tanító pedagógusok is úgy érezték, az aranykorszaknak vége, a híres csombordi iskola ma már nem létezik. Mi sem bizonyítja ezt, mint a 2007-ben Nagyenyeden kiadott, Volt egyszer egy iskola című emlékkönyv (román nyelven: A fost odată o şcoală, 1935–1996).